Post by Vizió on Jan 7, 2010 19:53:46 GMT 1
Vízió
Valami hasonlóan ragyogó a helyszín, kellemes tábortűz, meleg este, színes koktélok és lenge öltözet.
Mindenkinek jó mulatást!
Gaia
Hihetetlen, hogy ő érkezik először. Azt hitte, ennyi késésnél már tele lesz a part, ahhoz képest pedig… No de mindegy.
Kíváncsian tekint körbe a parton. Merőben más helyszín, mint legutóbb, de most egyenesen élvezi az alkonyi fényben fürdő part látványát. Öltözéke is a helyszínhez igazodik – amolyan kendő módjára maga köré csavarható barna szoknya, és egy merész kivágású fűzöld top, mely az egész hátát látni engedteti. Kivételesen illik a napbarnított bőrszínéhez, és a legjobb benne, hogy neki még szolira sincs szüksége ehhez. Na igen. Valószínűleg hasonlót sem vett volna magára, ha az előző bulit is tengerpartra szervezik, de az idők és az emberek változnak… Bár azt nem mondhatja, hogy sokkal több ismerőse lenne a vendégként meghívott csapatból, mint legutóbb.
De hol van mindenki? A part üresen ácsingózik, csupán csak a koktélbár mixere üldögél a pult mögött, némán dobolva ujjaival. Még nem kapcsolta be a hatalmas hangfalakat, miért is tette volna? Odébb egy asztal – valaki gondosan előkészülhetett, mert az is tele van rakva étellel-itallal egyaránt, középen pedig (természetesen) a jégbe hűtött pezsgő. Hagyományokhoz illően. A partot nyaldosó hullámoktól pedig biztos távolságban egy viszonylag nagy tűzrakóhely. Egész máglyát lehetne ott felállítani…
Rhia nagyot sóhajt. Egyedül nehézkes lesz ünnepelni. De addig is, míg vár… Odasétál a koktélbárhoz, helyet foglalva az egyik magasított széken. Iszik, méghozzá Sex on the Beach-et. Csak stílusosan…
Han & Vad
És ím rögtön kettővel gyarapszik a létszám. Igen, ki más érkezne, mint a hasadt személyiségek királya (és hol a királyné? ) vagy mifene. Másodmagával... marakodva... csak mint mindig...
- Az előzőn te voltál, most én jövök! Te csak rejtőzz el lent szépen!
- Egy fenéket! Úgyis olyan ünneprontó vagy! Maradj te lent! Különben is, mind a ketten jelen lehetünk... tudod, osztódás...
- De ÉN nem vagyok hajlandó VELED megjelenni.
- Akkor menj előre!
- Attól még te is a manifesztálódott világban fogsz lődörögni. Ez meg zavar...
- Te... - Megáll és arcán afféle végső elkeseredettség jelenik meg. - ... te utálsz? - A másik is megtorpan és meglepve néz a képmására, mire az csak még szomorúbb (erőteljes rájátszással) képet vág. Pár másodpercig merednek egymásra. Végül a Vad töri meg a csendet.
- Bocsííííííííííííííííííííííííí! - Nagyölelés, szentabéka és vigyorogva folytatják útjukat az ötévesek szellemi szintjén tanyázó férfiurak. Szerelésüket tekintve ügyeltek arra, hogy most kivételesen messziről is megkülönböztethetőek legyenek, így Han-on fekete alapon mintás hawaii ingben feszít, a Vad meg a szeméhez illő kékben. A Vad félúton megtorpan, és int Han-nak is.
- Shh!! - Képére gonoszkás vigyor ül ki. Az egy szem vendéget kiszúrta.
- Összeveszünk azon, hogy ki érkezett másodiknak?
- Még nem.
- Jó. Mire készülsz?
- Ha lebuktatsz, belefojtalak a vízbe. - Közli még szárazon, mielőtt Rhia háta mögé teleportálna. Szerencsére épp úgy közeledtek, hogy Rhia elvileg nem vette észre őket, hacsak nem kezdett el forogni. Ha már kiszúrták, nem fog ijesztgetni, csak közel teleportálni, de ha még nem... akkor alattomosan, síri csendben mozdul és a lány vállára csap finoman, ámde hirtelen.
- BU! - Az esetleges könyök-kar-lábcsapások elől fürgén kitér. Most nem akar törött orrot. Közben Han is melléjük ér, de ő csak úgy gyalogosan.
- Szia! - Köszön a lánynak, akit most hirtelen nem tudja, hogy ismer-e.
- Mit iszik a hölgy? - Néz a Vad a csaposra, meg a koktélra. Miután választ kap, kajánul vigyorogva néz Rhia-ra.
- Hm, nem merek társulni, mert az asszony letépi a fejem. - Kacsint egyet játékosan, majd átsétál ama bizonyos másik asztalhoz és szemügyre veszi a felsorakoztatott üvegeket.
- Alkesz... máris inni akar. - Morogja az orra alá rosszallóan, de nem bántóan Han, majd Rhia-ra pillant ő is.
- Régóta unatkozol magadban? - Körbetekint. - Úgy látom, elsőnek érkeztél. Fene, pedig én akartam az első lenni.
- Te csak a második lehetnél, de így csak a harmadik vagy!
- Nem is! Én vagyok a második, te csak utánam számítasz a sorban.
- NEM! ÉÉÉÉN vagyok a második.
- Utánam.
- De nem...
- De...
- De neeeheeem!!!
- De pedig nagyon is de.
- Egyezünk ki holtversenyben?
- Jó. - És végre levegőt vesznek... Rhia kapott pár perc csöndet.
Ryan Jamison
Berobbant a közönség elé KAMÉLEON...
~ Dicsak itt van Rhia és HAAAN!
Leűl a tengerpart szélére és várakozik további vendégekre.
Vízió, Yvette/Kymera
Elment a nyúl a bálba, türüptürürürüp! Felvette nyúlcipőjét, türüptürürürüp! Felvette nyakkendőjét, türüptürürürüp! De csak egy a fontos egy a lényeg, az, hogy! Elment a nyúl a bálba, türüptürürürüp! Felvette nyúlcipőjét, türüptürürürüp! Felvette nyakkendőjét, türüptürürürüp!
~ Ehh... mikor unod meg?
~ Majd egyszer... talán.
~ Áldani fogom a napot... Te, az ott nem a pasijaink, amint ráijesztenek éppen a Rhia csajra?
~ De.
Yvette a zsebée nyúl és előszed két Death Stick-et.
- Na, adjunk a bulinak.
- Hé! Az ott az én csajom! - Kymera magában röhögve.
- Észlény...
- Az! Sziasztok! Szóval, fiúkák nem bántani a csajom. Kész. Tessék!
Azzal Rhia kezébe nyomja az egyik hosszú fekete rudacskát és gyufát is talál valahol, amivel meggyújtja mindkettőt, Rhia esetleges ellenkezésével szemernyit sem törődve.
- Na, mi ez a két testes módi? Csak nem új pózokra vágytok?
Vigyorog rá a szöszi párosra, akik kivételesen megkülönböztethetők egymástól. Yv áthajol a pulton, egy kis gondolkodás után kiválaszt egy üveg sört, közben a tenyérnyi szoknya, amit csak úgy felcsavart a bikini fölé eléggé fellebben.
Kissé távolabb a társaságtól fellobban a tűz, s hatalmas mágjaként a levegőbe lövelli bíborvörös szikráit, elhomályosítva az eget és versenyt lobog a Holdfénnyel. Lassan a tűzben egy alak bontakozik ki, s egy mezítelen női android alakja bontakozik ki.
- A Death Sticks fogyasztást nem engedélyeztük, ha jól emlékszem.
Yvette és Kymera egymás szavába vágva kezdenek méltatlankodni, így az eredmény egy szavak kavalkádjából álló hangkáosz.
- Na jó, ha Rhia is elszív egyet, szabad... - enyhül meg Vízió. - Na, tegyük kicsi bulisabbá a hangulatot!
Felemeli a kezeit és az égen kigyúlnak a csillagok, a hangfalak életre kelnek, s akusztikus gitáros tábori zenéket kezd ontani magából. A hangfalak mellett megjelenik egy állvány tele CD-vel így mindenki kedvére válogathat a zenék között. A tűz már nem lobog embermagasan, csupán egy normál tábortűz méretévben.
- Na, így már hangulatosabb. Kérek egy sört!
Zack
Zack lassan sétál a parton az első bár pultjához, amit lát és a látszólag gyenge, hosszú fa lábú székre ülve elővesz egy szál cigit és meggyújtja. Euforikus élvezettel csukja be a szemeit miközben a dohányárúba szívva a tüdejét megtölti a feketés füst folyamatosan károsítva a tüdejét és rongálva a véráramait. A keze megragadja a cigit és kivéve a szájából úgy fújja ki a száján a füstöt akár egy sárkány. Fejét a pultra fordítja és örömtelien mosolyog miközben az utolsó gomolyok kiszivárognak az orrán és a száján át.
- Mivel szolgálhattok? - kérdi a pultos
- Bármivel, amit nem keversz össze, hideg és igazi alkhol tartalma van.
- Szóval egy sör kér.
- Kezdésnek.
Bólogat Zack és ismét az ajkaihoz emeli a cigit teljes örömmel majd megfordulva neki dől a pultnak, amire a könyökeit rakja és nézi a gyönyörű homokos parton lévőket.
Gaia
Úgy tűnik, lassan beindul az élet. Alig néhány percig iszogat magában, a tengerbe bámulva, mikor a háta mögül ordítás hangzik fel, méghozzá közvetlen közelről – ennek eredményeképpen majdhogynem lepotyog a székről.
- ’mmeg! – közli méltatlankodva, miután sikerül leküzdenie a szívroham kockázatát, majd szemügyre veszi támadójá…it. Ismerős neki legalább az egyik, ha máshonnan nem is, de az előző buliról. De egy koktél után még nem láthat belőle kettőt… Gyanakodva mered az üres poharára, majd a párosra, de kénytelen belátni, hogy tényleg ketten van. Önmagában nem vitatkozna úgy, mint egy ötéves.
- Ovisoknak is jár a pia? – kérdezi szurkálódva, mikor végre levegőt vesznek, majd úgy dönt, a kérdésre is válaszol. – Nem olyan régen, ami azt illeti, én sem voltam itt a megbeszélt időre… De hol van mindenki?
Kérdésre a válasz, megjelenik az új fiú és Yv is. Emlegetett szamár. De a jó oldalát nézve a dolognak, emeli a létszámot, elvégre ő is rögtön dupla… És felé tart, méghozzá… egen. A kezébe nyomja azt a bizonyos kis fekete rudacskát, és meg is gyújtja, még mielőtt hozzá vághatná. Ez jó-rossz emlékeket idéz fel, és semmi kedve elszívni… a cigire azóta se szokott rá, azt az irtózatos fejfájást, amit a kibékülésük másnapja hozott… na azt meg tuti nem fogja elfelejteni.
- Hé, inni jöttünk, nem szívni, vagy nem? – próbálja visszaadni a parázsló rudacskát, és talán sikerülne is Yv kezébe nyomnia – ám közben megjelenik a Néni, így Rhia egy pillanatra fellélegzik. És milyen szép is lenne, ha nem hozzá kötné az engedélyét.
- Muszááááj? – kérdezi nyűgösen, most ő az ötéves. – Ésésés ha továbbadom? Egyre többen leszünk itt, nehogy már csak mi ketten élvezzük a bulit, hm? Szöszi…k? Vagy ti? – nyújtja Hanék, majd Ryan vagy az időközben érkezett Zack felé. Őket mondjuk nem ismeri, de megosztja ő mindenkivel, annál kevesebb jut neki.
- De nehogy már tábori pizsipartit tartsunk… Valami ütősebb zene nincs? – érdeklődik a Néninél, egyelőre még lusta felállni a cédék kedvéért. Mondjuk az asztalt is meg kéne nézni, szimpatikus a bor… a kóla… a rum… De még marad a koktélnál.
- Még egy ilyet kérek! – int a mixernek.
Ryan Jamison
- Hahóóó ezen a bulin csak alkohol van? Tudjátok én kiskorú vagyok. - orditotta hangosan
Elhatározta, hogy körűl néz egy kicsit.
~ Hmm nem is rossz hely! ~ mondta magában. Odament a púlthoz és kért egy italt az idős csapostól
- Hé, csoszif*sz* nincs valami alkoholmentes cuccotok? Tudod alig töltöttem 16-ot. Kóla kéne vagy valami alkoholmentes sőr. Nekem mindegy. Amúgy sem iszom alkoholos italt. - mondta, kicsit elfeledkezve arról, hogy hol is van.
- Pepsi jó lesz öcsi? - kérdezte
- Jah, lökd ide.. Köszi! Tegyél félre nekem még párat! Köszi! - mondta és félre húzodott.
~ Megmártozom egy kicsit, nem vetköződöm, futok bele egyenesen! ~ gondolta magában, megitta a Pepsijét és indult a viz felé.
-HUHÚÚÚÚÚÚ ÚSZUNK EMBEREEEEK!!! GYERTEK TI IS - ordibálta és mer a vizben volt. Ahogy belement szökött is ki.
- ÁÁÁÁÁH KIGYÓÓÓÓ MENEKÜLJETEK! - orditotta
~ Nah most aztán leégettem magam! Remélem nem vettek észre! Megyek táncolni, hogy egy kicsit felmelegedjek! ~ mondta magában és ment csörögni.
Han & Vad
Épp visszatér a kedves másik oldala, meg a változatosságot jelentő Rhia mellé.
- Tudod, itt a személyi számít, és aszerint már túl vagyok az ovin. - Széles vigyor, és székre vissza telepedés.
És végre valahára megérkezik az akikre vártak. Mivel félig kifordulva ül a széken, oldalával és könyökével támasztva a pultot, nem tudja nem észrevenni a kétszemélyes háremét.
- Yyyyv cica! - Dorombolja egyelőre csak félhangosan. ÉS... és és... nem vele törődik elsőnek. Ezt a szemtelenséget!
- HÉ! Én már nem is vagyok jó neked? Csajozol helyettem? Bevegyük? - Kérdi kajánul vigyorogva. Mivel a Vad reagált, most ő érzi soron következőnek magát.
- Hát tudod, ki kell élvezni, hogy ideiglenesen meg tudok tőle szabadulni, és nem viszem magammal mindenhova.
- Vagy én téged...
- Viszont ez érdekes lesz... én nem közösködöm, és nem állok sorba. - Sandít a másik felére, majd jobb dolguk is akad, mint egymást nézni, Yvék pulton áthajolós jelenetét észrevéve. Amint magához ragadja a sört, Han ugyanezt teszi vele, a Vad esetleges féltékenységi reakcióival mit sem törődve.
- És már nem is köszönsz? - Somolyog fel a nő(k) arcába, de meg azt nem mozdulna. Ő most jól ücsörög, hajoljon közelebb Yv, és különben is meg van sértődve, hogy nem rögtön hozzá jött!
Rhia meg közben közkinccsé teszi azt a fekete, füstölgő izét. A szözizést már egészen megszokta, és talán ez lesz az új beceneve. A vámpír meg a hacker is olyan snassz... Szóval felkapja a fejét a szöszizés hallatán, és Han mellett (mivel Rhia és a közé ékelődött, és épp az Ő nőjével enyeleg - de erre jelenleg magasról tesz rá, hisz van érdekesebb dolog is) átnyúl, nem érdekli ha oldalba vágja, de csápol.
- Nekem nekem nekem! Adsza! - Ha megkaparintja méregeti egy kicsit, és beleszív. Han mindezt unottan, talán kicsit lenézően figyeli, és tekintetében benne van a bűvös kérdés: "hülye vagy?", majd az egész arckifejezéséhez illő hangon, lassan ejti ki a szavakat:
- Nézzétek el neki, a tini korszak kimaradt az életéből. - A Vad nem felel, csak elégedetten vigyorog. Han túl nyugis volt, majd ő őrültködik helyette is. Bezzeg, ha már akkor is jelen lett volna...
Lizard
A parton sétál, bokáig a vízben, pántos topánkáját a kezében lóbálva. Fura szabású bikini van rajta, aminek az alsó része körbe öleli vékonykán a harmadik kezét, a felső rész pedig nyakba akasztós. Fehér, zöld levélmintával az oldalán. Nagyon cuki. Tökre nem illik Lizhez. Mármint annak a szemében, aki nem ismeri a rejtett nőies oldalát. Szóval mindenkinek fura lesz. De persze nem akar túl hivalkodó lenni, így zöld színű, combközépig érő lapszoknya-szerűséget is visel, ami hátul van kötve, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a farka szabadon mozoghasson, de azért mégse mindenki a pucér zöld fenekét bámulja.
Széles vigyorral a képén sétál a homokban és a vízben, vörös loboncát tovább borzolja a lenge szellő. Orrát megcsapja a füst, mert felé száll. Meg se lepődik. Kiszúrja a többieket, de ha csápolnak is neki messziről, ő nem fog visszaintegetni. Még nem. Most már hátra hagyja a vizet, és a társaság felé igyekszik. Egy hebrencs ifjú ront neki a víznek, meg kiabál is valamit, aztán meg visszakozik.
~ Eh? ~ Többre nem méltatja, hiszen nem is ismeri. De szemmel láthatóan elvan magában is. Viszont a magányosan sörözgető alakra felfigyel.
~ Cöh, ez nem kocsma, ez buli! ~ Változtat a tervén. Yvette, Rhia és a szöszik tök jól el vannak, kibírják még egy kicsit nélküle.
- Helló, mi még nem találkoztunk! Lizard! - Most hanyagoljuk az értelmes bemutatkozást. Ha úgy sül el a dolog, holnapra már úgyse fognak emlékezni ilyen apróságokra. Kezet nyújt mosolyogva, határozottan, figyelembevételt nem tűrően. Nehogy már valaki kihúzza magát a társaságból! Az az ő reszortja, de... de ma nem félrevonulni jöttek, hanem szórakozni és persze ünnepelni is.
Zyra
- Brian! Te egy eszeveszett idióta vagy! Nem, azonnal gyere ide! Mindenki itt van. Igen... Igen Thyra is!
~ Vagy ha nem remélem hamar megérkezik! Lökött kék bohóc!
- Nem Brian! NEM! Vízió árgus szemekkel figyel, nem fogja engedni!
~ Azok ott Death stiks-ek? Tévedtem volna V szigorúságában?
- Nem hiszem. Igyekezz és hozd Monoklist is. Neki is itt a helye. Persze... bár... nincs nála katana... vagyis nem látok nála...
~ Rohadtul remélem, hogy nem hozta ide is az a p*csa...
- Hoi Zack! Liz! Jó egyben látni - elveszi a szájától a telefont, amibe eddig beszélt. - Bocs Labrador miatt. Szerintem még le tudjuk rendezni, ha te is benne vagy. Brian! Elegem van a kisiskolás hisztidből. Vagy mozgasd de k*rva gyorsan a segged, vagy neki se indulj!
Zyra ezzel befejezettnek tekinti a telefonbeszélgetést és messze elhajítja a homokba a telefont.
Lenéz a homokban üldögélő Zackre, majd Lizre, aki valszeg mostanra már leeresztette a kezét.
-Megnézzük a többieket, vagy édes kettesben maradtok inkább?
A kérdés inkább gonoszkodó, mint tényleg sértő. A választól függően hármasban, vagy épp egyedül lépked végig a homokon a zenegép mellé és kezd a cd-k között matatni. Most inkább rock-hoz van kedve, így Lordi-t tesz be, tőlük is a Devil is a loser-t. () Ha kész van, kissé táncolva és énekelve közeledik a társasághoz. Az egyik Sticket, valószínűleg azt, amit Rhia körbekínált magához veszi, beleszív és sokáig lent tartja a füstöt, majd nem apró felhőket eregetve kezd el beszélni.
- Nem arról volt szó,hogy ezt betiltották?
Brian
Telefonon van jelen, megérkezésére még várni kell egy kicsit
- Zy, még nem mehetek! Még nem találtam meg, amit keresek. Egyébként mindenki ott van már? Na ne... Thyra is? Nem hiszek neked.
Brian tovább sétál a polcok között, amikor meglátja az alkohol részleget és eszébe jut egy régi cimborája: Ted...
- Szerinted mit szólnának egy üveg tündérkének? Persze. Találtam egya zöldet... hatvanasat. Nem hinném, hogy V-t zavarná... Mindig olyan engedékeny!
Brian gondolatban feljegyzi, hogy fel kell csörögnie Tedet a tündér ügyében.
- Szóval mindenki ott van és csak rám vártok. Helyes. Leadom Mnoklist, aztán megyek.
Brian kérdõn néz a kutyára.
- Szerintem nem értené meg a változást... Bár, ha nincs nála az a fekete halálf@sza... akkor talán...
Szemöldökráncolva hallgatja Zyra beszélgetését Zack-el és Lizzel.
- Ne merd nekem azt mondani, hogy mégis kikezdesz vele! Azok után, minden után! Miért nem találsz egy alakot, aki nem egy tökéletes lúzer? Ha összejössz vele s esküszöm megetetlek Monoklissal! Zyra! Zyra! Francba... letette... és ahogy ismerem já mérföldnyire el is dobta magától, hogy véletlenül se találja meg... Na, ennyit a telójáról... Gyere, hazaviszlek a CDB-be, aztán tali Teddel... Még jó, hogy teleportálhatok!
Feltárcsázza a haverját és egy nagy üveg abszinttal távozik tõle. Monoklis összegömbölyödik a CDB-ben felállított kosarában, s Brian elköszön Gahniéktól és igyekszik a teleportállomások felé. Reméli, ohgy sikerül hamarosan a buli kijelölt színhelyén lenni.
Zack
Zack békésen iszik a sörébe amikor Yv áthajol a pulton és így Zack kicsit előre hajolva részletes információkat szerez a lány alsóneműjéről és lábairól aztán békésen dől vissza.
Kicsit utána Semy toppan elé. Lizard köszönésére Morsus pár pillanatig komoly és tudományos elemzést végez a hölgy felsőtestén majd a szemeibe néz és a szájából füst árad a válaszai során.
- Zack vagyok.
A zenét hallgatva (Devil is a Loser) elmosolyodik.
- Jó zene. Kérted egy kis látványosságot?
Kérdi és Lizard kezébe nyomja a sörét és elindul Zyra felé mosolyogva belemarkolva a fenekébe viszi a többiek felé, a cigijének a hamuját a földre pöckölve majd a szál a kezébe kerül és a cigit különböző petárda anyagokká alakítja és az égbe dobva kisebb fény-showt csinál a társaság főlé.
Ameddig az emberek a tűzijátékot nézik ő egy újabb cigit vesz elő letérdelve, hogy belemarkoljon a homokba és abból ismét tűzet teremtsen és azzal felállás közben meggyújtsa a cigit majd a kezét megrázva a maradék homokot elszórja és a tűzet eloltja a tenyerében.
- Ugyan szivi. - szív egyet a cigibe majd nyújt egyet Zy felé, hátha kér - Nem haragszom, de a kocsi miatt tartozol nekem eggyel.
Ryan Jamison
~ Lassan indul az élet. Ideje volt. ~ mondta magában és elindult, hogy szemügyre vegye az érkezõket. Figyelmét, egy pasas keltette fel, aki sorjában szivta el a cigiket.
~ Hát ennek sem jelent sokat az egészsége! ~ fintorgott a csávón. Nem akarta elunni a bulit, ezért elindult a táncparkett felé. Stilusosan kezdett el táncolni a választott zenére, és remélte, hogy még jönnek páran cigizés meg alkohol fogyasztás helyett rázni. Hogy még feltûnõbb legyen a parkett szinét vette fel, használva a képességét. Miután kitáncolta magát elindult táncpartnert keresni. Elindult Rhia felé, hátha akar(na) táncolni vele. Nem mintha bukna a nõ-re csak nem akarja elunni a bulit.
Oda ment és megkérdezte:
- Öhm Rhia megkérdezném szeretnél táncolni? - az újját rágta a lány válaszára várva
Vízió, Yvette/Kymera
Vízió kicsit kihúzza magát, hogy a többiek is lássák, végignéz az egybegyűlteken és felemeli a kezét, hogy figyeljenek rá.
- Oké, akik még nem ismerik egymást, bemutatás. Zack, Ryan Ti nem voltatok itt a legutóbbi alkalommal. A többiek - sorban rámutat a megnevezettekre. - Rhia, Han, Vad, Yvette és a Death Stick-jei - a hangja mogorva, de a vigyora elárulja, hogy egy pillanatig se zavarja a kicsapongó lány újabb ön és környezetének pusztítására tett kísérlete – és Lizard. Remélem nemsokára befut Morrigan, Thyra, Brian és Vixen is. Eh, de sokan vagytok, hála az égnek! Listát kell írnom lassan, hogy ki ne hagyjak valakit! Addig is, hajrá. Egyetek, igyatok, éjfélkor koccintás, aztán mehet mindenki a dolgára, vagy maradhattok még egy kicsit. Jó szórakozást.
Vízió kilép kissé a rivaldafényből és Zack-ék felé vezeti a lépteit.
- Nem jó, kicsi van te ehhez. Így kell igazi fényshow-t csinálni!
A nő az ég felé int, amin azonnal megjelennek a piros, kék, zöld és arany szikrák, amik különböző varázslatos formába rendeződnek, majd elkezdik az oldal és játékosainak képeit, legviccesebb jeleneteit, legjobb találkozásokat, s hatalmas beszólásaikat felrajzolni az égre, elhomályosítva a csillagokat. Az igazi emlékezést a világ történelmére. Vízió ezek után maga is a CD-s polc felé indul, hogy válogasson, hátha megjön valami máshoz a kedve. Talán van benne egy kis fenntartás a dologgal kapcsolatban, úgy érzi, talán most is irányítania kéne, de nem akar. Valahogy megvan benne a kapitányokra jellemző kényelmes távolságtartás, vagy éppen nem tud teljesen elvegyülni a hús-vér emberek között?
Yvette és Kymera beszélgetése normál hangerőn megy, kimondott szavakkal, néha a feje arrébb fordul, ahogy a hang irányítása áttevődik egyik tudattól a másikra.
- V! Ne már! Ez csak egy kis fű, meg B59-es... Nem árt!
- Annyira...
- Te most kinek az oldalán állsz?
- Melletted, de nem mögötted.
- Mi van?
- Hagyjuk. Ez mikor lett megint kiskölyök? - Néz Kym a Vadra, kissé csodálkozva.
- Szerintem nem megint, hanem most először az. Figyelj, amíg ketten vagytok, egyikőtökkel sem kivételezek, nem kaptok puszit. Tessék szépen egy test két lélek verziót alkalmazni, akkor nem lesz kavarodás meg vita, hogy ki kit csókolt.
- Rémes tudsz lenni...
- Han, ne haragudj, hogy nem kereslek, meg semmi sem úgy van, ahogy anno volt.
- Na, ne kezdj érzelgősködni! Kicsit agymosták. Ő meg hagyta magát és elárulta, hogy skizó és én is itt vagyok. Hála a gyógyszereknek, meg az adagolónak, eléggé ki tud zárni, szóval baby, egy sorson osztozunk.
- Jah... Zy! Mikor jössz megmenteni, a megbeszéltek alapján?
- Egen, az a kis autóscsaj meg... Ha késünk, az miatta van. Amíg ő nem kap el és nem szoktat le a drogokról, addig sajnos agyatlan zombit játszunk.
- Szerintem te még élvezed is... úgyis te ajánlottad!
- Tudok róla, köszönöm... De a bibi ott van, hogy ÉN akartam gyilkolászni, amíg te szépen pihizel odalent.
- Bocs, nem jött össze. Ez már nem az én hibám, azt hiszem. Te akartál minden áron ellenszegülni, meg hirdetni az ESZMÉD.
- Kellett.
- Persze. Így sokkal jobb. Te pihizel, nekem fáj a fejem és ezért drogozom. Sokkal jobb, természetesen.
A vita még a buli végén is folytatódna, ha valaki nem állítja le őket.
Zyra
- Szivi... Nem tudnál egy kicsit nem önmagad lenni? Csak egy fél órára?
Zyra fájdalmas arccal néz fel a lejátszó mellől.
- Kösz, nem nikotinnal mérgezem magam, majd egy Stick-et szívok.
Odalép a bárpulthoz és komoly arccal elküldi a bárpincért és maga áll neki keverni magának valami löttyöt.
- Egyébként, Zack, nem tartozom a kocsi miatt, ugyanis már rég kész az új fényezése. Mennyire szeretsz versenyezni? Vagy csak élvezed a rebellis maradit játszani?
Zyra közben kikever valami löttyöt magának, ami gyümölcsös, alkoholos, és egyben nagyon finom is. Még megvárja Zack válaszát, aztán befurakszik a pult másik oldalán gyülekezők közé és megöleli Yvette-t.
- Hát Han, ma peched van akkor... - kapcsolódik bele a párocska beszélgetésébe, közben Rhiát is megöleli, ha még ott van és nem lépett le Ryannal táncolni. - Egyébként ezt Dormammuval kéne megbeszélni, meg Vízió nénivel, hogy mikor enged ki. De szerintem még lesz időtök kiélvezni a dolgot. Hé, te! Hagyj belőle nekem is!
Az utolsó mondat a Vadnak szól, aki kiskamaszos lelkesedéssel veti magát a Stickre. Vízió bemutatása alatt kedvesen mosolyog, de azhtán karon ragadja Zacket és táncolni invitálja.
Zack
-Rebellis Maradi... megvan az új email címem.
Mondja Zack büszkén miközben újra elszív egy cigit pont addigra, hogy Vízióból kitörjön a tűzijáték.
- Ügyes vagy vasliba!
Tapsolja meg majd elindul táncolni Zyrával.
- Szivi érted bárkivel versenyzek, de ha véletlenül a dormifrancban emlékeznél ezekre a szavakra akkor én nem mondtam semmi ilyesmit.
Kacsint gonoszan a zsaru és... várjatok... az ex-zsaru! És... most akartam most írni? Ö... ahhh igen! A táncba a rendőr kellemesen belelendül egy pillanatra sem levéve a kezeit Zyráról, de idővel kicsit kiszárad és kikiált... miután össze szedte a gondolatait, hogy Lizardot ne Dudáknak hívja.
- Hát Lizard tartozol a sörömmel!
Majd Zyrára néz gonoszan.
- Te meg a csókommal.
Lizard
Szóval Zack. Akivel most már hivatalosan is ismerik egymást. Az egyik füsttől megszabadult, erre most itt a másik. A kettő közül inkább a tábortűzre voksol, de most nem fog nyavalyogni. Elvégre úgyis nyílt területen vannak. Így hát arcán se jelenik meg semmiféle gondolat a cigivel kapcsolatban. Ellenben a méregetést észreveszi és hát lehet, hogy a szemérmesebb fajtát ez zavarná, ő inkább csak somolyog magában ezen. Azért vannak a szemei, és neki meg azért vannak mellei. Nem?
Sör a kézben, ismétlem, sör a kézben! Hát ha már nála van... visszakapni már nem fogja... ezt legalábbis nem. Szóval tök nyugodtan iszik bele, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Az is. Neki legalábbis. A többiek meg le vannak... khm.
Most kivételesen nem kezd bele a "Gyűlölni Zyra Sails-t" című melodrámakomédiába, inkább vigyorogva nézi, ahogy azok ketten "egymásra találnak".
A kis tűzijátékos bemutatót, mind a kettőt ámulva bámulja. Őt még a csillagszóró is lenyűgözi, szóval nem nehéz neki olyat mutatni, ami megbűvöli. Mondjuk ő is tud szép badabummot csinálni, de azt a környezete nem szokta értékelni... úgyhogy ezt itt inkább mellőzi.
A megnevezésért pedig valószínűleg nem harapna, hanem inkább hangosan röhögne, meg titkon kihúzná magát. Hiszen az ő lapos mellkasán is (mivel ugye mostanában sokat koplalt a gyíkocska, meg amúgy se egy bögyös bige alkat) felfedeztek valami idomszerűt!
Sör... milyen sör? Ja eeeez? Amit megivott? Hát... na jó, nem fog belehalni, ha nyit egy újabb üveget. A pultosnak csápol, rávillantja csodás szélesszájúkisbékavigyorát, és kér egy... nem is, két üveg sört nyitva. Zack elé járul, és most ő nyomja a férfi kezébe az üveget.
- Tess! - Azzal ott is hagyja a macskanővel. Már nincs egyedül, úgyhogy nyugodt szívvel odébb állhat, és különben is. Várjááák. Legalábbis meri remélni. Söréből húz egyet, aztán azzal a lendülettel fuldoklik is egyet. Nem ő lenne, ha nem így történt volna. Már megszokhatták tőle. Szénsav az orrban, csíp, mar, Semy hunyorog, könnyez, aztán elmúlik ez az undok érzés, és újult erővel és vigyorral táncol oda a kis bagázshoz.
- Remélem hiányoztam! - Rhia-t, ha még ott van, tiszteli meg elsőnek a puszizkodással, meg egy baráti ölelgetéssel.
- Szia hisztis pics@! - Most nem bántásból, inkább kedvességből ez a megnevezés.
- Ejj, egy darab harapós sötételfek! Sziasztok! - Már ha ő(k) is hajlandók rá figyelni. Ha vevők rá, kapnak trendi puszit, de csak kettőt. Mert Liz már csak ilyen kis spórolós. Végül a hímneműek felé fordul.
- Szöszi vámpírka! Sziiia! - Nagyölelés, persze csak ha nincs útban az a halálpálcika. Amiből természetesen Semy is fog tarhálni. Kicsit később. Na meg reméli, hogy közben az üveggel senkit nem ver fejbe, senkit nem önt le, mert hát inkább a vére folyjék, mint a söre! Han-ra nézve ledermed.
- Eh, neked mit mondjak? Megvan! Kooooooooocka! Neked is szia! - Másik nagyölelés, és végre vadászik egy helyet magának a Vad mellett. Hehehe... nem véletlen. Na mivel is kezdje? Na majd a kövi körben... Addig is, sör.
Gaia
Vízió nem reagál a könyörgésére, a többiek annál inkább, és mivel hallgatás beleegyezés… Beleszív a Stickbe, még mielőtt Han… Vad… valamelyik kikapja a kezéből. Aztán persze rögtön jön a köhögés meg a fuldoklás, szinte menetrendszerűen, elvégre Rhia többnyire játssza a jó kislányt, és még nem szokott rá a cigire. Nem is akar. Minek?
- Hahó… - A köszönés szól a megjelenő Liznek (habár a vöröske inkább foglalkozik a sörözgető pasival, szóval valószínűleg úgy sem hallja), és a rögtön utána feltűnő Zyrának is. Örömmel veszi tudomásul, hogy a többiek vevők az osztozásra… így már ő is nagyobb örömmel szív, ha újra a kezébe kerül a cucc, és ki tudja, még pár kör, és már ő sem fog úgy köhögni, mint egy tüdőbajos pincsi.
Érdeklődve nézi a kiskamasz Ryan szerencsétlenkedését, amit úszás címén művel, aztán még inkább elcsodálkozik, mikor az táncolni hívja. Ám nem reagál rögtön, mert közben Zack rögtönzött tűzijátéka elvonja a figyelmét… majd utána Vízióé is. Ámulva mered a magasba, imádja ezt a fajta tüzet, legszebb emlékei közé tartozik, mikor kislányként egyszer a szülei elvitték Európába, mert a náluk nyaralók meséltek a csodaszép tűzijátékról, amivel nyár végén ünneplik az államukat… Hiába, annak is van előnye, ha az ember lánya turistaközpontban él. Végül visszafordul a kölyökhöz, lehúzva a koktél maradékát.
- Na jó… - Feltápászkodna, újra tovább passzolva a Death Sticket, ám mire elindulna, újra feltűnik a színen Zyra, majd Liz. Az egyik ölelgeti, a másiktól még puszit is kap, micsoda jó dolga van neki ma…
- Hé, téged még nem nyírt ki egy maffiabanda sem, vöröske? – mosolyog rá kedvesen, válaszul a köszöntésre, majd végül mégiscsak felkel ültéből. – Zene már van, legyen buli is… Menjünk akkor táncolni!
A felszólítás Ryannek szól, nehogy még a végén lerágja az ujjait. Rhia rávigyorog, majd az üres térre lejt, és mindegy neki, milyen zene szól, táncolni kezd. Kicsit önmagán is elcsodálkozik, de egyszer élünk elvégre… Táncol ő, akár magában is, ha a kiskölyök inkább a körmét rágja, s táncába hívogató mozdulatok vegyülnek. Kíváncsi, vajha az egója is akkora-e a srácnak, mint a szája?
Brian
Cause the devil is a loser and he's my bitch
For better or for worse and you don't care which
Cause the devil is a loser and he's my bitch
Runnin' into trouble you skitch
He's my bitch!
Brian énekelve halad a helyszín felé, figyelve a többieket. Sokan vannak, de Thyra például nincs köztök.
- Zyra, te hazug dög! Azt mondtad itt van... Remélem azért hamarosan befut...
Sajnos a szám véget ér, amikor megérkezik, s indul egy újabb. Brian énekelve és mindkét kezében egy-egy Zöld Tündérrel, azaz abszinttal és egy nagy zacskó gumicukorral besétál a tűz fénykörébe a táncolók közé.
~You did the trick
I didn't see it coming
I did not hear a sound
Though you were quick
I will not be forgiving
You won't be waiting for my return
I promise baby - You'll burn
()
- Na, ma Lordi buli lesz? Miért nem szóltatok, beöltözhettünk volna! Sziasztok! Lányok! Ide hozzám! Tessék szépen örülni, hogy megjöttem! Fiúk kíméljetek!
Morrigan
Halk szárnysuhogás hangzik fel, és egy pillanatra egy árnyék takarja el a Hold fényét a magasban. Nem, ő nem járkál a tűzben, mint a társai, ő egyéni módon érkezik a buliba… Kékesfekete holló tűnik fel az érkezők között, s néhányat körözve felméri a terepet. Mire leszállna azonban, a tollak eltűnnek, a végtagok megnyúlnak… s Morrigan érkezik nem sokkal Brian háta mögé. Hosszú szoknyája hasítéka nem sok teret hagy a fantáziának, izmos combja minden lépésnél kivillan. Rövidke felsője színben harmonizál a szoknyával, illetve a korábbi holló tollaival, alóla pedig mélylila bikini villan elő.
- Beöltözni? – néz Brianre köszönés helyett. – Kitalálom… te leszel az ártatlan lányka a videóból, igaz? Tüzünk van, elégetni el tudunk…
Csúfondáros mosolyt villant a srácra, majd biccentve a többieknek az asztal felé indul, szemrevételezve a rajta található italokat, végül a koktélbár felé fordul.
- Belfast Bomber, el tudod készíteni? – Ír whiskey, Bailey’s… Igazán finom, és igazán ír. Miután megkapja az italát, körbenéz, hol tart a buli, és a Stickezőkhöz lép. Kikapja valaki kezéből a rudacskát, maga is beleszív, majd továbbadja, Vízióra tekintve.
- Hé, igen engedékeny lettél ma estére, látom… De ha pia is van, meg még szívnivaló is, akkor miért ilyen lapos a hangulat?
Utóbbi kérdés költői. Ha a főnök meg Ramis nem is akar bulizni, akkor majd ő helyettük is… Ő nem énekel, táncra perdül, felhajtva az italát. Amennyiben valaki csatlakozik hozzá, úgy szívesen veszi, de ha nem, hát úgyis jó… egyelőre…
Ryan Jamison
~ Ááááh mi lett az újjammal? Lerágtam? Jesszus Mária! Nah mindegy, nyugodj meg! Menj inkább táncolni, Rhia az előbb lépett le! ~ gondolta s már szaladt is arra amerre Rhia ment.
~ Áh vacak fekete kabát, mozogni sem lehet benne! ~ mérgelődött magában s ledobta a kabátját. ~ Nah mehet a tánc! ~ újjongott és már fogott is a szédületes mozdulatokhoz.
///< kb igy ///
A táncal invitálni próbálta a többi vén mutánst is, hátha kedvet találnak ebben.
~ Húúú ez jóóóóóóóóóóóóó! ~ újjongott és jobban belekezdett. Az öröm hatására minden létező szint felvett magára, azok pedig váltogatták egymást. Hol barna, hol kék, hol piros. Várta, hogy Rhia is belelendűljön elvégre őt kérte fel táncolni.
Han & Vad
Senki nem kap semmit, mert külön mernek lenni. Ehh... Nem, mintha nem lenne jogos, meg okos lépés, mert utána tényleg nem lesz vita, na de ez akkor is olyan izé így.
- Neeeeem! Nincs az a pénz, hogy most egy test két lélek módban játszunk. Annak csúnya vége lenne. A féltékenykedést meg majd leverjük egymáson később. Hazafelé már úgyis utálni fogom. Egyébként szia Zy! -
Előnyt élvez Rhia-val szemben, mivel ő... vagyis Han egy időben dohányzott, szóval nem hatja meg a füst, nem fog elkezdeni szégyen szemre fuldoklani. Tovább adja a stick-et, annak aki elmarja tőle. Neki aztán tökmindegy.
- Hé, amúgy meg nem ér kigúnyolni az én gyermeki lelkületemet! - Nyávog közbe visszaváltva a tinédzserből ötévesbe. Igen... hülye... mint mindig, csak ezt nagyon ügyesen szokta általában leplezni az egyéb személyiségjegyeivel.
- Egyébként meg mi nem váltunk olyan könnyen irányítást, szóval nem megyek vissza! Bár, ha megtennénk, akkor engem illetne az irányítás, mivel az előző bulin én sehol se voltam. Szóval... akár vissza is mehetek...
- Fenéket! Ott maradsz! - Már venné is a levegőt mind a kettő, hogy akkor ők most megint marakodni fognak, ám ekkor észreveszik, hogy a barátnőik épp ugyanezt teszik. Első körben még vicces is. De azért...
- CSAJOK! - Mordul rájuk a Vad, majd Han átveszi a szót.
- Ne civódjatok! Inkább vegyetek példát rólunk! - Elhallgatnak, majd összenéznek, aztán vissza a lányokra.
- Inkább neeee! - Mondják tökéletesen egyszerre.
- Yv, nyugi! Ne mentegetőzz! Tudom. És nem haragszom. Felejtsük is el most ezeket a dolgokat, bulizni vagyunk itt, nem? - A választ már nem biztos, hogy felfogja, mivel a figyelmet elvonja a tűzijáték is, meg a gyíkcsajszi érkezése is.
Semy sajátos módon köszönti az egybegyűlteket. Őt is megölelgeti a végén, meg leszöszizi, de enyhítő körülmény a vámpírka megszólítás.
Han is körülbelül ugyanolyan képet vághat, mint Semy, ahogy a nő azon töpreng hogy szólítsa, ő meg várja az ítéletet.
- HÉÉÉ!! - Csattan fel a megnevezésre. - Kösssssz. - Olyan igazi menj a k*rva nénikédbe nézést kap válaszul. De azért persze visszaölel. Ezek után meg újra Yvette felé fordul.
- Szóval, hol az illő köszönés? - Nem, nem fogja békén hagyni, és elvárja, hogy a másik mozduljon, mert még mindig meg van sértve.
A Vad úgyis elfoglalja magát Semy-vel. Alattomosan, kivárva a pillanatot... mikor beleiszik a sörébe... és egy oldalba bökés, hátha megfullad.
- Bök... - Széles, gonosz vigyor. - Ugye szereeeetsz? - Reméli semmi nem fog a fején csattanni. Sem sörösüveg, sem tenyér, sem ököl.
Vízió, Yvette/Kymera
A tekintete végigsöpör a társaságon. Azokon, akik a bárnál halál nyugodtan szívják Yvette vackait, a táncolókon Zack és Zyra párosán, amin egy kicsit mosolyog, de talán nem hiszi, hogy sokáig fog tartani a dolog. A kezében lévő CD-ket nézegeti, de nem talál igazán kedvére valót, így hagyja a Lordi-t, had üvöltsön. Gondolataiba merülve sétára indul a parton, s elmereng, hogy merre is megy a világ, merre haladnak a sorsok...
Yvette egy pillanatra abbahagyja a vitáját a másik felével, aztán vigyorogva koppint egy kicsit, játékosan mindkét fél orrára.
- Nem áll szándékomban senkiről sem példát venni!
- Nekem se...
Egy pillanatra elfordulnak, megnézik hogy ki merre van, s köszönnek Zyrának és Lizardnak is. Han nem kicsit sértődött jelenetére, amiből talán csak ő érzi ki ennyire a sértődést, talán más is látja róla üvölteni, Yv odahajol hozzá, a szemébe néz és megcirógatja az arcát. Az ajkuk majdnem összeér, de csupán majdnem, ahhoz Hannak fel kell adnia a sértett pozícióját. Tökéletes bocsánatkérés is és még egy kis pszichológiai zsarolás is. Kym közben másfele figyel, hiszen az ő párja nem Han, hanem a másik idióta. Ha látnák Kymerát, most a szemét forgatná sé kegyetlenül ciccegne rájuk, s ha még hatalma is lenne egyszerűen összelökné őket, hogy ne húzzák már az időt... Ha végre végeznek (csókkal vagy anélkül) felpattan, mert meglátja az abszinttal közeledő kék hajú alakot. Nem kell féltékenykedni, ugyanis a bátyjaként kezeli a srácot, aki egyébként csak magasságában nagyobb nála. Amikor odaér elé, félrebiccentett fejjel figyelmesen megnézi a szárnyas alakot, akit boszorkánynak néz szinte azonnal, aztán nem foglalkozik vele tovább, ugyanis vádlóan néz Brianre és komor hangon kérdezi:
- Hol a kutyám te csirkefogó?
Zyra
Hozzásimul Zackhez, s felébred benne valami, amit régen elrejtett, s most dorombolva tér vissza, s veszi át az irányítást. Az ajkába harap ahogy beszívja a férfi illatát, de az nem képes kussban maradni, így sajnos visszarántja a hideg-rideg valóságba.
- Emlékezni fogok és ugyanúgy bunkónak tartalak majd, mint eddig. Ismerem a szabályokat és kivételesen be is tartom őket.
Fordulnak még egyet, mire Zack a söre után kezd kiabálni. Igazi macsó pasi... természetesen... Lizard hozza is, Zyra pedig rámosolyog a zöldikére. Talán még mindig orool rá a másik, azért húz el olyan gyorsan, talán egy kicsit többet látnak a többiek abból, hogy mit is érez ő... de, hogy a másik... Egy kicsit bizonytalan tekintettelk figyeli a férfit, végigméri, s magában mérlegel, hogy érdemes-e egyáltalán időt pocsékolni rá.
- Utcai gyorsulásra gondoltam verseny alatt és nem én vagyok a trófea. Én az ellenfél vagyok. Vagy az, aki lehúzza a nyereményt a szervezés miatt.
Vigyorogva kacsint rá Zackre és amikor az a csóktartozását hozza fel ismét elkomorodik egy kicsit, de szinte csak a mosolya tűnik el az arcáról, hogy egy gondolkodó kifejezésnek adja át a helyét.
- Miből gondolod, hogy nem te tartozol?
Zack
Lizardtól kapott sörbe nagyot iszik Zack és a szemei csillogva irányulnak vissza Zyra arcára miközben a férfi arcán egy békés és arrogáns mosoly jelenik meg ismét.
- Szabályok, még én se hiszek benne pedig az én dolgom... volt betartani őket.
Mondja büszkén a férfi és lassan megcsókolja a nőt finoman és óvatosan.
- A versenyben benne vagyok.
Ezzel az üres doboz eldobja. Vízióra néz gúnyosan.
- Még zenét fémliba!
Aztán megragadja Zyra csípőjét.
- Gondolj bele, akarod te, hogy én tegyek neked szívességet?
Kérdi cinikusan a férfi.
Brian
- Boszorkány! Egyébként nem ég el a kiscsaj, mert jön a bácsi és megmenti. Egyébként Brian vagyok!
Vigyorogva nyújt kezet Morrigannak, vagyis nyújtana, de elsőre a lány kezébe nyomja az egyik üveget, hogy felszabaduljon a keze, a kézrázáshoz.
- Bocs, nem adtak szatyrot - vigyorog, majd a parola és a bemutatkozás után visszaveszi az üveget, ha Morrigan nem ragaszkodik hozzá nagyon. Ekkor fut be Yvette és követeli rajta Monoklist, akit egyébként miatta kellett otthon hagynia.
- Jót unatkozik a bárban! Mert a gazdája épp gyilkososdit játszik és nem akarom megzavarni szegényt! Így is utállak azért, amit vele művelsz. Szóval nem fogom még jobban kitenni a hangulataidnak!
A hangja haragos, de aztán Yvette, vagy most épp Kymera szemébe néz és mint a jó kiskutya összehúzza magát, ha nagyobb és erősebb jön felé.
- Szeretlek! Ne bánts!
A hangja elvékonyodik és a karjait behúzza a mellkasa elé, kezében az egy vagy két, ha Morrigan nem nyúlta le, üveg Tündérrel és a nagy zacsi gumicukorral.
- Szóval otthon hagytam, mert nem tudom, hogy mennyire fogná fel, hogy itt egy édi-bédi kicsi gazdi vagy, ott meg egy kib@szott p*csa. Jah, ezért. Tündért?
A vigyor visszatért és az üveget Yvette felé nyújtja.
Közben a lejátszó megint ugrik s egy újabb Lordi szám indul: Who's your Daddy?
( Na srácok! csak én adok zenét? tessék más is váltson! de ezt még tessék végighallgatni! ez a kedvencem!)
Brian énekelve karolja át Yvette-t, már ha az hagyja és úgy indul vele, avagy nélküle a pult és a többiek felé. Azért vigyorogva megbámulja egy kicsit az új srác tánctudományát, Zyra és Zack se veled se nélküled jaj de szeretlek és mégis utállak játékát, aztán úgy dönt, még nem ajánlja fel nekik a lakását, inkább hagyja a pillanatot nekik. Nocsak, ilyenre is képes? A pulthoz érve kezet nyúlj Hannak és a Vadnak is, persze miután lepakolja a terhét.
- Csapos! Szerezz abszintos poharakat és kanalakat, kockacukrot, laudanumot, ha valakinek kell és asszem ennyi egyenlőre. Ja! És egy taxit is, hogy azok, akik eltévednek és esetleg indiánokkal kezdenének kommunikálni, azoknak legyen aki hazaviszi őket. Szia Néni!
A megszólítás Víziónak szól, aki valószínűleg megjelent ellenőrizni, hogy mi is folyik ott. Ha nem jött volna még oda, akkor kiinteget a csapatból és úgy köszön a "mindenhatónak".
Lizard
Rhia-val most kivételesen puszta barátságból szívják egymás vérét. Így hát vigyorogva felel a csipkelődő kérdésre:
- De, csak jól leplezem! - Utána néz még, hogy kivel is lép le táncikálni.
~ Hm, nekem is kéne mennem ropni valamire, de rockra nem leheeet. Hiába szeretem a Lordit. Na majd teszek én ezeknek táncolós zenét! ~
Úgy tűnik, Han nem örült az ő frappáns megszólításának. Pedig jogos. Nem, mintha ő maga nem lenne kissé szögletes eme téren... De persze nem akarta véletlen se megbántani, úgyhogy most nagyon édesen-aranyosan-bűbájosan mosolyog rá a férfira.
- Bocsíííííí! - Aztán, mivel a szöszik elfoglalják magukat a harapós sötételfekkel, körbekémlel, hogy akkor most mit is csináljon. Vagyis tévedés. A Vad nagyon is őt pécézte ki. Míg ő tök békésen iszik a söröcskéjébe, a férfi alattomosan kivárja a megfelelő pillanatot, és lecsap a gyanútlan áldozatára.
- Bök... - A várakozásoknak eleget téve félrenyel, és mint egy tüdőbajos, úgy krákog, köhécsel, fuldoklik előre görnyedve. Két fulladás közt azért odaveti:
- Menj a francba! - Nagy nehezen sikerül összeszednie magát és oxigénháztartását helyrebillenti végre. Egészen elfáradt a mutatványtól, szóval egyelőre úgy tesz, mintha nem akarna bosszút állni. De fog. Majd, ha a másik nem számít rá.
Morrigan megjelenését érdeklődve figyeli. Hát ezek a fejesek adnak ám a megjelenésre!
Aztán messziről feltűnik egy kékség. Kezében zöldség. Meg... jaj ne már. Megvárja, míg közelebb ér, és kommunikációs szempontból szabaddá válik.
- VÍ! Tündérke! Szia! - Előbb az abszintos üveget ölelgeti meg, ha alkalma nyílik rá, aztán odafordul a kékséghez is.
- Ja, szia neked is! - Ölelgetésre nyújtott karokkal lép a srác felé.
- Köszönöm a nép nevében! Pusssziiiii! - Abszintért puszi. Aztán egy bokán rúgás a gumicukiért.
- Van itt elég nedv a tengerben, muszáj volt még ezt is? - Abszint, Semy, gumicukor. Sz*r párosítás. Majd a többiek is megértik, miért.
Gaia
Ryan tánca elég egyedi. Ő hasonlót sem tudna – nem is akar. Főleg, mert megjelenik Brian, és rögvest rémes énekhangját is megismerteti velük. Rhia a füléhez kap, és látványosan szédülni kezd, valószínűleg a hangszennyezés következményeként.
- Hé, Brian, ma még zenét akarok hallgatni… ne süketíts meg senkit, légyszíííí…
Rávigyorog a srácra, aztán szemügyre veszi Morrigan belépőjét is. Az italválasztását hallva szívesen a nyakába vetné magát, mint jó hazafi, aki imádja az ír dolgokat, de nem teljesen biztos benne, hogy a nő azt értékelné. Különben is, Brian kezében ott a pia… hm… azaz volt. Mert az egyiket a hollóasszony kezébe nyomja, a másikra meg Liz vet szemet, így ő már hiába is hízelegne. Helyette inkább a vöröskéhez fordul, nem foglalkozva tovább zenével, tánccal, Ryannel…
- Hé, leplezett hulla vagy sem, ugye azt azért nem gondolod, hogy egyedül fogod meginni az egész üveggel? Vagyunk rá sokan, legyen már benned egy kis testvéri osztozkodás…
Amennyiben Liz nem hajlik a szép szóra, úgy megpróbálja elszedni tőle a dédelgetett üveget. Vagy éppen Morrigantől, feltéve persze, hogy még mindig nála van az abszint párja. Ha nem, akkor éppen az aktuális gazdájától…
- Te, Brian, szerintem most jobban feldobtad a bulit mint eddig bármi – vigyorog a kékségre, mikor újra a közelébe keveredik, tündérrel vagy anélkül.
Han & Vad
Az orra koppintásra kissé hátrébb húzza a fejét, s megajándékozza Yvette-t egy rövid, szúrós pillantással.
A Vad meg eltűri, sőt még játékosan vigyorog is hozzá. Aztán most már végképp Semy-re figyel, mert időközben fuldoklásra adja a fejét. Há! Ezt ki kell élvezni! Aljas akciója sikerrel járt.
- Menj a francba! - Ezen muszáj röhögnie. Persze ennek bizton meglesz a böjtje, de majd megpróbál résen lenni mindig, és akkor annyi a meglepetésszerű orvul hátba támadásnak. Na persze Semy gyors váltásait nehéz tökéletes figyelemmel kísérni. Az előbb még haldoklik, most meg puszi-pacsi-ölelés Brian-nek, meg a piának. Huh, ez sok lesz egyszerre. Visszafordul a másik oldala, meg az oldalbordák felé.
Bár csak játékból sértődött, azonban azt komolyan gondolta, hogy ő ugyan meg se biccenti a fejét, és különben is Yv nem köszönt neki illően... még mindig. Úgyhogy állja a közelséget, és nem, nem, nem és nem mozdul meg! Most már csak azért se! Elvek... egyszer ezek viszik a sírba.
Vagy a Vad. Mert amit nem tehet meg Kym, azt megteheti ő. És nem véletlen alkotnak egy párt. Hiszen elnézve ezt a két idiótát, neki is ugyanaz fordul meg a fejében. Ám ő képes cselekedni. Szóval cselekszik is. Féltékenység ide, vagy oda, elrontani Han játékait a legnagyobb élvezet. Na jó, leszámítva egy-két dolgot, de azok most a nem elérhető kategóriába tartoznak. Túl sokan vannak most itt ahhoz...
Nem lök a társán nagyot, nem célja lesodorni a székéről. Éppen csak annyit, hogy azt a nagyon kis távolságot végre valahára leküzdhessék, és ne húzzák már egymást, meg az időt se.
Tehát ennyit az elvekről. Ajkuk immár összeér, és ha már így alakult, akkor végül is mindegy ki "köszön" elsőnek. Rövid csókot ad kedvese ajkaira, majd hagyja az egy pillanatra visszafojtott dühét szétáradni.
- Megölöm, megölöm, MEGÖLÖM! - Hirtelen fordul a Vad felé, első ránézésre komoly fenyegetést sugározva egész lényéből - bár csak játszik.
Ám ezt a Vad nem veszi le azonnal, szóval hirtelen és villámsebesen hátrébb akar húzódni, és ez balul üt ki. Kis híján leesik a székről... milyen szerencse, hogy a mellette levő épp üres, mivel Semy Brian-nel van elfoglalva, így meg tud azon támaszkodni. Egy pillanatra tényleg rémülten néz farkasszemet a látszólag haragos tesóval.
Most tényleg úgy néz ki, mintha Han vérfürdőt óhajtana rendezni, ám ezt végül megcáfolja egy mosollyal, és kezét nyújtja a másik felé, hogy ha lehet, azért mégse kössön ki a földön. S mire visszafordul, Yvette is Brian elé vonul. Összenéznek a Vaddal, aztán vissza a többiekre, akik már jönnek is. Brian üdvözlését mindketten fogadják.
- Abszintos pohár, ohó mit hoztál te nekünk! - Örvendezik a Vad, míg Han megpróbálja visszaszerezni "tulajdonát". Leszáll a székről, mondván eleget ült, és igyekszik az asszonka mögé keveredni, hátulról átkarolni és tesz ő mindenféle féltékenykedésre, ő akkor is belecsókol a nyakába.
Morrigan
Olybá tűnik, mégse megy táncolni. Már csak azért sem, mert Brian először leboszorkányozza, ám mire csípősen visszavághatna, az egyik üveg pia a kezében köt ki. Hát, hogy ez rossz ötlet volt a másik részéről, az is tuti.
- Morrigan – mutatkozik be ő maga is olyan arccal, mintha ezt enélkül is illene tudnia a srácnak. – De minek ide szatyor?
Gonoszkás vigyor kúszik az arcára, és eltartja magától az üveget, hogy Brian véletlenül se érhesse el. Még el is hátrál előle. És úgy tűnik, még szerencséje is van, elvégre a kékhajút lefoglalja a megjelenő Yvette, így kicsi a valószínűsége, hogy utána indulna. Rhia azonban annál inkább, de őt meg inkább észre sem veszi… Marakodjanak csak a másik üvegen Lizarddal. Kicsit kiélvezi az örömet, hogy az egész üveg zöldség az ő kezében van, na de… Hát, a poharak a pulton sorakoznak. A pultnál meg ott vannak a többiek. Hát… a legjobbak is osztozkodásra kényszerülnek néha. Odalibben ő maga is tehát, lecsapva az abszintot a pultra.
- Majd szóljatok, ha lehet jönni koccintani! – Ezzel elvonul, hogy most ő válasszon zenét. Hosszasan böngészi a választékot, míg végül… Mosolyogva teszi be a következő számot. Több mint valószínű, hogy a felénél úgyis átváltanak másra, lévén táncolni azt nem igazán lehet rá, de már csak a poén kedvéért is…
Ezzel elvonul táncikálni. Most már tényleg. Ha a többiek inni kezdenek, úgyis szólnak majd, addig meg minek ücsörgöjön?
Vízió, Yvette/Kymera
- Még egy ilyen beszólás Zack és bannollak.Víziónak egy kicsit rosszul esett a fémlibázás és kissé elvonul a társaságtól. Szemmel tartja a többieket, figyel rájuk, mosolyogva nézi Brian integetését, fel s emeli a kezét, hogy viszonozza az integetést, de aztán keres magának egy kellemes homokbuckát, ahova leülhet és bámulhatja a tengert.
Hirtelen az ajkaira tapadnak a férfi ajkai.
~ Végre egy értelmes alak!
~ Ne rontsd el!
~ Jól van, jól van...
Miután meggyőzte a másik felét, hogy egy kicsit maradjon csendben, nekiállt kiélvezni a csókot, hosszan, izgatóan... ahogy kell. Amikor végre elváltak az ajkaik, akkor jött az orra koppintás és a kékség levadászása következett.
- Egen, de azért nem kéne... Na tudjátok mit! Menjetek a francba!
Nevetett a fiúkra és nekiállt kiosztani a poharakat, cukrot, mindenki kezébe nyomott egy kis adag gumicukrot, egy különösen gonosz mosollyal tette ezt Lizard felé.
- Nyáladzásra fel!
Vigyorgott a lányra és lépett is tovább. Morrigan bejelentésére bólintott, és igyekezett elvadászni a zöld lánytól a piát. Reméli, hogy belátja, hogy kell és nem fog nagyon harcolni. Ha meg lesz olyan lökött, akkor kinyitja azt, amit Morrigan a pulton hagyott.
- V! Neked is, vagy tartod a depis robot a dombtetőn formációt?
Yvette megvárja Vízió válaszát, ami egy kis gondolkozás után helyeslő lesz és Han ölelésében kitölti az Abszintot.
- Előre a zöld óráért! Hé! Galambok! Morriboszi! Ryan! Tündéridő!
Ryan Jamison
Látja ahogy Rhia elmegy más irányba, faképnél hagyva őt de végül is, nem kényszerithet egy "nőstény" embert arra, hogy maradjon mellette és élvezze a soloját. Hallja amint valaki az ő nevét kiálltja, amitől kizökkent a táncból és elindult a hang irányába..
- Nah neee, én abból nem kérek! Köszi! - mondta és már húzott volna el, amikor meggondolta magát.
~ Hát ilyen alkalom nem mindig adódik az életben! Kipróbálom! - mondta magában és fordúlt is vissza a pult felé.
- Egyet kérek én is! Ne sokat!! Ne itassatok le, kérlek! Kell ide egy józan ész! Már amennyire józan vagyok! - mondta
- Nem rossz, hátulról... Köszi többet nem kérek! Maradok az alkohol mentes cuccnál! Majd két év múlva talán! - mondta és felkapott még egy Pepsit a pultostól.
~ Nah váltsunk zenét...
~ Pappaaaa papa paaa... Mi is legyen? Megvan!!!
~ Muhahaha!! Nah ezt kifogja szeretni? Nem is... Ki fog előbb belehalni? XD (LOL) Legalább lehet rá táncolni valamit... Azt hiszem.. Nah mindegy! Jó szórakozást!
Újra neki fogott táncolni, most nem éppen olyan stilusban mint az előbb de hasonlit.
Lizard
Nem kell őt bántani! Igazából ő már le is rakta a pultra, legalábbis gondolati síkon. Aztán mikor rájön, hogy csak akarta az üveget letenni, zavartan elvigyorodik, és jó kislány módjára óvatosan el is helyezi a Tündérkét a biztonságot jelentő stabil bútorszerkezeten.
- Izé, bocs. - Közben az a két lökött szöszke, meg a nőjeik is alkotnak, de arra most nem igazán figyel. Inkább a táncparkett felé fordítja a tekintetét, hiszen ott éppen ropjá... ropták. Meg Morrigan valami izét rakott be, ami nem is annyira rossz, csak éppen nem ide való. Semmi gond, háttérzajnak jó lesz. Egészen nyugodtan elsétálgat félútig a táncolda és az ücsörgők közt, aztán onnan hallgatja valameddig a számot. S ím Ryan is zenével akar ügyködni. Egyik szemöldökét felvonva vár, karba tett kézzel, félrebiccentett fejjel. Kíváncsi, mit választ a srác. Na és hogy kit öl meg először ezzel a... "zenével?" Liz-t. Látványosan haldokolva felvisít, füleire tapasztja a kezét. Ám egy hirtelen mozdulattal el is ereszti, és futva indul a fiú felé. Közben elhasal a homokban, nagy igyekezetében. Nem fárasztja magát felkeléssel, hiszen már úgysincs messze Ryan-től, szóval félig csúszva-mászva közeledik hozzá. Mikor odaér, átkarolja a térdeinél, és siránkozva, esdeklő tekintettel néz fel rá.
- Kééérlek! Könyörülj! Ugye ezt nem kell végighallgatnunk! Istenekre! Beledöglöm! - Aztán akármilyen reakciót is kapjon, feltápászkodik.
Ezt... ő.... nem... És villámsebesen keres valami mást. Megtalálja. Leállítja Ryan tömeggyilkos muzsikáját, és odakiált a magába roskadt, vagy legalábbis nem túl társasági - Hú, de nagyon ismerős ez a félrevonulás... honnan is? Ja igen! Ő is valami hasonlót szokott játszani. Általában. - szóval Vízió néninek.
- NÉNI!!!! Kaphatok ide a középre egy fémrudat? Olyan táncolásra alkalmasat! Lééégysziiiii! - Ártatlan kislányként néz, szép nagy szemekkel, szempilla rebegtetéssel. Most nincs a kéznél egy cica se sajnos. Amennyiben megkapja a kívánságát, akkor fogja, és beteszi az általa választott zenét, majd enyhén ribancos mozdulatokkal táncolja körbe a rudat, csípőt ráz, hajat dobál, tekereg a testével, mint valami kígyó. De azért csak visszafogottan, elvégre nem go-go girl ő, és nem akar senkit se elcsábítani. Csak imád erre a zenére ilyesformán ropni. Na persze, ha nincs rúd, akkor sincs gond. Így is, úgy is táncolni fog, mert erre neki muszáj. Még ha a többiek nem is látják a zenében a táncos ritmust.
Ja igen... és ha valaki megpróbál idő előtt véget vetni a számnak, Semy kimiskárolja (ha hímnemű) vagy csak eltöri a becses kezét (ha nőstényféle).
Brian
- RYAN! Ugye így hívják? - fordul a körülötte állókhoz Brian, amikor a tecno hangjai betöltik a teret - Könyörülj szegény rocker lelkünkön!
Brian vigyorogva nézi Yvette-et és Hant, majd megfordulva ugyanezt látja Zyra és Zack részéről.
- Ez nem igaz! Minden húgomnak bekötötték a fejét! Hol itt az igazság! Na, megyek is! Még a gumicukrot is lelopták rólam! Ezt a tolvaj bandát!
Brian vigyorogva figyeli, ahogy a többiek rácsapnak az Abszintra, s ugratják egymást a gumicukorral. Aztán Brian figyelmét elvonja Liz, aki először a porban csúszik, majd könyörög ő is Ryannek. Az új zene sokkal jobban tetszik neki, hisz Adema rajongó ő is. Szinte odarohan, amikor Liz rudat kér Víziótól és felajánlja magát, mint rudat. Ha már szórakozni jöttek!
- Na! Egyszer elünk! Egyszer bulizunk, gyere, had legyek én az a rúd! Majd nem mondjuk el senkinek! És még Tündérként is hoztam!
Brian még mindig fél őrülten vigyorog. Mint mindig. Csak remélni tudja, hogy Lizzy kivételesen belemegy a játékba.